Menü Bezárás

Üdvözöljük a weboldalunkon!

Csiszu Parkja elnevezésű Rendezvény és Szabadidőpark a 83-as főút vonalán, Győr és Pápa között elhelyezkedő Gyarmat községben található. Mintegy 3,5 ha-s területen elhelyezkedő park gondolata már 2000-ben felmerült és kezdődött egy látvány tó kialakításával, amit a család saját szórakozásra épített. Éveken keresztül barátoknak, rokonoknak és a családtagoknak fürdési, horgászati, télen korcsolyázási lehetőséget biztosított.

Gyermekeink időközben felnőttek és egyre többször vették igénybe a terület adta lehetőségeket A Bauer Beach elnevezésű partiknak nagy híre volt a környéken, de tartottunk itt családi napot - 42 fővel – az unokatestvérek részvételével, valamint nem egy alkalommal családi vadásznapot a helyi vadásztársaság közreműködésével - ezzel próbálva a vadászfeleségeket kiengesztelni.

A tó körül lévő zöld terület a lovaknak szabad mozgást és mindig friss legelőt adott. Fantasztikus látvány volt, amikor egy baráti horgászatot követő halászlé főzés alkalmával az alkonyatban láttuk, amint lovaink a csikókkal együtt önfeledt pancsolásba kezdtek a vízben. A tó mögött lévő dombra felkapaszkodva gyönyörködtünk a változatos tájban és az ott kergetőző nyulak és őzek sokaságában.

A falu felé tekintve nagyon szép látványt nyújt a híres gyarmati szőlőterület. Pápa irányában pedig a Somló-hegy köszön vissza, és a pápai Nagytemplom két tornya magasodik. Minél több időt töltöttünk a tó partján, annál inkább megerősödött bennünk a gondolat, hogy ezt az élményt másokkal is meg kell osztanunk.

2009-ben egy véletlennek köszönhetően döntöttünk a fejlesztésről, hogy ezt a területet egy szabadidőpark keretében kívánjuk megnyitni és hasznosítani a nagyközönség felé.

Családunk 30 éve kereskedelemmel és vendéglátással foglalkozik, ezek után egyértelmű volt, hogy itt is ezt szeretnénk folytatni, kibővítve különböző szolgáltatások és falusi szálláshely biztosításával.

Szeretnénk otthont adni a gyarmati kulturális rendezvényeknek, fesztiváloknak, báloknak és szabadtéri koncerteknek. Ezzel szemben szeretettel várjuk a békét, nyugalmat kereső, pihenni vágyó családokat, baráti társaságokat és munkahelyi közösségeket.Az ő pihenésükről és szállásukról a tóparton elhelyezkedő, igényesen kialakított lakófaházak gondoskodnak. Kisgyermekkel érkező vendégeink részére játszótér és homokozó ad önfeledt szórakozást. A szabadban sütni, főzni szerető vendégeink igényét grillparkunk hivatott kielégíteni.

A szabadidő parkunk építése 2013 tavaszán fejeződött be, s nyáron már megnyitja kapuit a szórakozni, sportolni, pihenni és bulizni vágyó közönség előtt.

Reméljük, hogy az elmondottak alapján felkeltettük érdeklődését és vendégeink között köszönthetjük!

Liszbauer Gábor

 

Életképek a parkunkból

 

Megvalósult projektjeink